2015. augusztus 7., péntek

Cikk: Kitől fogadj el kritikát?

Nem tudom, másokban is felmerült-e már ez a kérdés, de én sokat gondolkoztam rajta, mióta ugyanazon írásomról különböző személyektől igen eltérő véleményeket kaptam. Akkor most mégis melyik igaz, melyik nem, melyiknek hihetünk?

Először is jó, ha tisztában vagyunk vele, kitől is érkezik az adott vélemény. A bloggeren is van lehetőség kitenni olyan feleletválasztós szavazást, amiben nem látni, kitől érkezik a válasz. Igen, ha nem kell hozzá a nevüket adniuk, a legtöbb ember hajlamosabb véleményt mondani. Csak arra is hajlamosabbak, hogy közben azt se nézzék meg, miről is nyilatkoznak pontosan. Bármennyire is szomorú, én is tapasztalom, hogy történetes blogoknál éppúgy, mint könyveknél sokan vannak azok, akik külső alapján ítélnek anélkül, hogy egy betűt is olvastak volna. Láttam már ismerősömnél, hogy nem volt a legszebb design-ja, de azért közel sem írt olyan rosszul, hogy az érkezett vélemények 90%-a a "borzalmas"-ra érkezzen. Mint ahogy az ellenkezőjével is találkoztam, szép külső óvodás írásmód mellett, és mindenki halálra dicsérte, hogy ez milyen zseniális. Ühüm...

Ezúton kérlek téged is, kedves olvasó, hogy még ha nem is kell a nevedet adnod egy véleményhez, attól még vedd komolyan, mit mondasz! Senkinek sem teszel jót vele, ha elhiteted valakivel, hogy jól csinálja azt, amit, és ösztönzöd arra, hogy folytassa ilyen minőségben, amin pedig lenne mit javítani, de legalább ekkora hiba, ha rombolod valaki önbizalmát csak azért, mert nem tud szép kódokat írni a blogjához, pedig egy tehetséges író, csak te vagy lusta ahhoz, hogy olvass is tőle.

Aztán persze ott vannak a kommentek is, ahol már általában ott van, hogy kitől érkezik, épp ezért jóval kevesebb is szokott lenni belőle, mint a fenti pipálgatásból. Viszont azt is gondoljuk hozzá, hogy mivel egy normális ember sem akarja hülyének beállítani magát, így a kommentjeit jobban átgondolja, ezeknél többnyire tisztában van azzal, miről is nyilatkozik pontosan. Ettől függetlenül nyilván nincs két egyforma ember, amiért az egyik rajong, az lehet, hogy hányingert kelt a másikban. Szóval mégis, kinek lehet hinni, ha egy írásunkra kapunk hideget is, meleget is?

Én először is azt javasolnám, hogy nézz utána, kitől érkezik a kritika! Nem mondom, hogy tiltsd le a névtelen kommenteket, de ne bízz meg bennük feltétlenül! Ha viszont ott a név és a link a blogspot/google+ fiókjához, akkor egyszerűen le tudod ellenőrizni, kiről is van szó. Megnézheted te is az ő blogját, az ő alkotásait, és ez alapján szívleld meg a szavait. Ha például egyértelműen egy amatőrről van szó, akkor nem nyom annyit a mérlegbe egy "hú, te aztán igazán tehetséges vagy!" mintha ugyanezt egy olyantól kapod, akire felnézel a munkái csekkolása után.

Mivel más szemével nem látom a világot, így csak a saját példálozásommal tudok élni.
Ami pedig a következő lenne: megosztottam ugyanazt a munkámat két külön portálon, az egyik a saját blogom, amit leginkább az olvas, akit én elirányítok hozzá, valamint egy művészeti fórum, amin főként már befutott írók és költők népszerűsítik legújabb munkáikat, kevés a hozzám hasonló amatőr. És a különböző helyszínek miatt különböznek a vélemények is. A blogon olvasókról tudom, hogy barátaim és kedves ismerőseim, ezért lehet, hogy kicsit elfogultak, amikor azt mondják, hogy igazán jó, amit csinálok. A fórumon ellenben hosszas felsorolást kaptam arról, hogy mégis mi minden nem helyes benne.
És én melyiknek hiszek?
Mondhatni mindkettőnek. Egyrészt örülök neki, hogy vannak, akik élvezettel olvasnak, másfelől nyitott füllel figyelek azokra a nálam hozzáértőbbektől érkező véleményre, amik a hibáimra hívják fel a figyelmem, és megfogadom a tanácsaikat.

Amit még fontosnak tartanék, egy kicsit kitérni az ehhez hasonló kritikablogokon kapott véleményekre.
Mert közel sem mondanám, hogy ezekben feltétlenül meg lehet bízni. Nem akarom sem magamat sem ezt az oldalt leszólni, de engem úgy vettek fel ide, hogy előtte egyetlen kritikát sem írtam eddigi életemben. És elhiszitek nekem, amit mondok? Adtok az én véleményemre, és megfogadjátok a tanácsaimat?
Mielőtt kritikát kérnétek egy ilyen témájú blogon, erősen javasolnám, hogy először is nézzétek meg a kritikus korábbi munkáit, nézzétek meg azt a blogot is, amiről írt, és döntsétek el, hogy egyetértetek-e a véleményével. Ha nem, akkor ne is kérjetek tőle kritikát, kutassatok addig egy olyan kritikus után, akinek megbecsülitek a munkásságát! Esetleg ha ő maga is művész és nem csak kritikus, akkor lesd meg a munkáit is! Láttam már olyat, hogy valaki nagy mellénnyel nyitott egy kritikablogot, amin mindenkiről a legjobb véleménnyel volt, sosem volt egyetlen rossz szava sem, és ha az ember megnézte az ő írásait, akkor hemzsegett a helyesírási hibáktól, a történet sablonos volt, és úgy egyáltalában kevés olyan dolog volt, amiről pozitívan lehetne szólni. Ezek után hogy mondhatja másnak, hogy nincsenek például vesszőhibák más írásában, ha ő egyetlen egyszer sem találta el, hova is való az a nyamvadék vessző?

Egy szó, mint száz, gondoljátok meg, kinek a véleményét hallgatjátok és fogadjátok meg, kicsit járjatok utána, mielőtt kritikát kérnétek valakitől!

Ha pedig ezek után valamelyikőtök megszívlelné a tanácsaimat, akkor ezen az oldalon megtaláljátok az eddigi összes kritikámat, a címre kattintva mindig elérhető a kritizált blog is, úgyhogy azt is leellenőrizhetitek. De ha igazán komoly és mindenre kitérő véleményt vártok, akkor azt nem tőlem teszitek, egyrészt mert még tapasztalatlan vagyok, másfelől pedig mint mondtam, az én munkáimban is még sok hibát talál a nálam gyakorlottabb tekintet. Ezek után pedig nem akarok titkolózni, a saját történetes blogomat más álnéven vezetem, de ha kíváncsiak vagytok rá, én miket alkotok, mihez mérem a ti munkáitokat, akkor nézzétek csak meg itt!

Szánjátok rá az időt arra, amire szükséges! Rohanó világban élünk, de azért kétségtelenül vannak olyan dolgok, amiken nem éri meg időt spórolnunk. Ha komoly véleményt szeretnétek, nektek is bele kell fektetnetek egy kis energiát.

Köszönöm, hogy ha végigolvastad, és remélem, kicsit elgondolkodtattalak ezzel a cikkel.

2 megjegyzés:

  1. Nekem annyi hozzáfűznivalóm lenne ehhez a témához, hogy szerintem egy kritika se teljesen objektív. Nyílván ha elolvasom egy írásod és kommentelek, akkor befolyásol az elfogultságom mert ismerlek. Mikor egy vadidegen nickkel találkozom csupán és semmit nem tudok a szerzőről, akkor már pártatlanabb tudok lenni, de akkor is ott van pl. a történet témája, ami vagy közel áll hozzám, vagy nem. Sőt, még az is hangulatfüggő, melyik nap épp mi érint meg jobban, múlt héten pl. vidámabb voltam, ha valaki megkér, akkor talán egy romantikus szirupot is végigböngésznék (pedig nem olvasok ilyeneket) most pedig pár napja van Gogh életrajzát böngészkedem és komorabb az életérzésem is. Ha kritikus lennék ez valamilyen szinten kihatna a véleményemre is, hacsak nem vagyok annyira profi műértő, hogy teljesen bele tudom ásni magam egy műbe, akár egy irodalmár.
    Szóval én úgy vélem -különösen itt, az online világban- az embernek érdemes kritikák nagy mintájából egy átlagot vonni és az alapján alakítani a módszerein, illetve csak azt a véleményt kell komolyan venni, ami jogos. Gondolok itt például az szemmel látható problémákra, mondjuk ha sok a tőmondat egymás után, vagy nincs eléggé kibontva egy karakter, esetleg a helyesírási hibákra. Azokkal nem is nagyon lehet vitába szállni, de ha mégis, akkor az MTA illetékes osztálya szerintem választ ad a kérdésekre. Ha valaki, akkor ők tudják, mi a tuti :)

    Vagyis fontos mérlegelni a dolgokat és ha senkinek se tetszenek a műveid, akkor se szabad feladni. Vincent is csak egy darab képet adott el életében...szóval sose lehet tudni. :)
    (ez az egész csak amolyan laikus tanács szeretett volna lenni egy abszolut a periférián mozgó műkedvelőtől, semmi több).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a véleményedet :)
      Persze, nem lehet objektívnek lenni, de igyekszik az ember. A minap írtam olyan kritikát, hogy a történet nagyon tetszett, pont az én stílusom volt, és ezt meg is mondtam, attól még a kivitelezésében tudtam tanácsokat adni :) Legalábbis remélem, jó tanácsokat tudtam adni...

      Törlés