 |
| Madhouse |
Kinézet:
Mint mindig, most is elmondom, hogy kinézetről nem tudok véleményt alkotni, de lássunk neki! :_)
A fejléced tetszik is, meg nem is. Azt a kis feliratot ott középen értelmetlennek találom, alig lehet kigobozni, mi van odaírva. A képek sincsenek rendesen elmosva – bár ha jól sejtem, direkt ilyen -, a lényeg, hogy van benne valami amiért tetszik, de áh, nem tudom, pocsék kritikaíró vagyok, ha kinézetről kell írnom, sajnálom:D
Mint mindig, most is elmondom, hogy kinézetről nem tudok véleményt alkotni, de lássunk neki! :_)
A fejléced tetszik is, meg nem is. Azt a kis feliratot ott középen értelmetlennek találom, alig lehet kigobozni, mi van odaírva. A képek sincsenek rendesen elmosva – bár ha jól sejtem, direkt ilyen -, a lényeg, hogy van benne valami amiért tetszik, de áh, nem tudom, pocsék kritikaíró vagyok, ha kinézetről kell írnom, sajnálom:D
Történet:
Drága paapaya! Úgy tervezem, hogy folytatólagosan olvasom a történeted, azaz minden részt elolvasok, aztán kritikázom. Még nem kezdtem neki, de el kell mondanom, sokat várok a blogodtól – mert fanfiction, mert madhouse, mert rég olvastam jó fanfictiont – szóval remélem nem lesz csalódás J
Prológus:
Nézzük először is a helyesírási hibáid. Őszintén szólva nem figyeltem, viszont ez nem kerülte el a figyelmem:
- Boldog évfordulót, egyetlenem! - Simította meg az arcom Zayn.
- Neked is. Ezt ha jól tippelek nekem, vagy nekünk csináltad! - Vigyorogtam.
stb…
A simította, vigyorogtam, satöbbi kisbetűvel írandók. Sokáig én sem értettem, hogy van ez, és újra meg újra beleestem a hibákba, de ha sokat olvasol – KÖNYVET – és neten utánanézel, könnyen rájöhetsz a dolog titkára;)
Nem sok minden derült ki, és semmi nem ösztönzött arra, hogy folytassam a történeted. Muszáj legyen – főleg fanfictionnál -, hogy az ember az utolsó mondatával vágyat keltsen az olvasóban, amitől nem kattint egyszerre a piros x-re. Gonosz leszek, de én megtettem volna, ha véletlenül keveredek a blogodra.
Tényleg, kérlek, fogadd meg a tanácsomat! Ezt minden rosszindulat nélkül mondom, de itt, a blogok tengerében, ha egy fanfictionnal ki akarsz tűnni a többiektől, elmaradhatatlan, hogy vigyél bele izgalmat. Természetesen azt nem mondhatom, hogy sablonos, de attól nekem nem nyerte el túlzottan a tetszésemet.
Első:
Itt viszont úgy is találtam pár hibát, hogy nem kerestem. Semmi gond ezzel, megesik, ahogy mindenkivel. Velem is sokszor előfordul, hogy elkerüli a figyelmem, de ez nem vészes, a te esetedben legalábbis alig feltűnő, azaz ezzel minden rendben van.
Elmondanám ugyanazt, ahogy a prológusnál is – ahogy a magyartanárom mondja, csak azért, hogy nyomatékosítsak! – figyelj a kis- és nagybetűk használatára. ( Ahogy arra is, hogy mikor kell kitenni a pontos és mikor nem)
Kár tagadnom, directioner vagyok, és elmosolyodtam Zaynie babán, és Pezz babán. Ez a rész tetszett, teljes mértékben valósághű, azaz simán kinézem ezt Perrieből :D
Öteletes, hogy külön linket csatoltál Pezz szettjéhez, de figyelmeztetlek, hogy történetet írsz, nem képregényt, ami azt jelenti, hogy le kell írnod, nem megmutatnod. Igen, még akkor is ha nem tudod, vagy ha nehéz, mert egy írónak ez a dolga. ’De hát mások is csatolgatnak, sőt ők még képekben is kiteszik!’ – merülhet fel benned a mondat. Igaz, mi igaz, mások képben is kiteszik, ezért jó, hogy te csak ilyen kis linkes formában tetted. De azok a blogok vacakok, és sablonosak, amiktől nem illik tanulni egy felfelé törekvő bloggerinának. Könyvekből tanulj. Ott láttál valaha illusztrációt? Hangsúlyoznám: Semmi gond nincs azzal, hogy csatoltad a szettet, nekem tetszene, HA mellé leírtad volna magad is, nem csak említést teszel róla, hogy mint normális ember, van rajta ruha.
No, akkor most kicsit jönnek a nem tetszett részek, de ne ess kétségbe, semmi sem veszett el, csak várd ki a végétJ
Én annak a híve vagyok, hogy mindent jobb részletesen leírni. Akinek ez nem tetszik, majd átugorja, vagy bánom is én, de én csillogó szemekkel olvasom az olyan blogokat, ahol gyönyörű, szépen megfogalmazott és kerek mondatokkal ellátják a helyszín és a karakter belső világát. Célzok itt arra, hogy a paparazzo-s résznél én kicsit többet vártam volna. Tudom, hogy te nem vagy sztár, így felmerül benned a kritikám olvasása közben, hogy ’Mégis honnan a francból kéne tudnom mit éreznek ilyenkor a sztárok?’, viszont ha nem tudsz semmit, abba kell hagynod. Az írás – na, jó, a céltudatos, és a mások szórakoztatására, vagy nem szórakoztatására való írás – lényege, hogy átéld, és ezt az átélésed eljuttasd az olvasókhoz, akik ugyanilyen átéléssel merülnek el a világodban. Írhatod azt is, hogy, jaj de jó, amikor a paparazzik letámadnak, mert senki, ismétlem, senki az olvasóid közül nem tudja bizonyítani, hogy ez nem így van – bár elég valószínűtlen, hogy jó dolog. Szóval vártam volna, hogy leírd Perrie mély érzéseit, a folytonos küzdést a hírnév ellen, hasonlók.
Niall bekiabálása nagyon, de nagyon tetszett! Mondhatni Niall girl vagyok, és ez teljesen illet az én ír manómhoz.
Eddig hogy is mondjam, jó irányba haladt a történeted kisebb nagyobb hibákkal, de ezután azt hiszem, tényleg nem olvasnám tovább.
Nehéz elfogultnak lennem úgy, hogy szeretem Ariana-t de megpróbálok ettől eltekinteni. Egyáltalán nem volt valósághű. Nagyon, de nagyon nem.
Nem részletezem, mert fentebb megtettem, ugyanezt írbnám ide is, és annak semmi értelmét nem látom. Részletezni, bele akarok látni a lány lelkébe.
Hogy elmondjam, fanfictiont szerintem nehezebb írni, mint egy önálló történetet, mert itt meg kell tartani a szereplők tulajdonságait, hogy az valósághű legyen. A Pezz és Zaynie babás részen kívül néha úgy éreztem, nem is Perrie gondolataiba látok, Zayn pedig számomra egyáltalán nem volt valós.
A karaktereid jobban kidolgozhatnád, ez alatt pedig azt értem, mivel nem saját történetet írsz, hogy formáld őket olyanná, amilyenek. Ez a fanfiction értelme, feladata.
Még így a végére, mert nem bírom ki, hogy ne mondja el, hiába haragszol meg: én azt hittem, valami másfajta blogot olvasok. Azaz, Madhouse a címe, tehát nem is tudom miért de én arra számítottam, hogy végre egy elmegyógyintézetes, őrült blogot olvashatok.
Sajnálom, ha megbántottalak, nem állt szándékomba. Remélem, megfogadod a tanácsaid. Az út amit jársz nem rossz, csak azokat a gonosz kavicsokat kell elrúgni, amikben megbotolhatsz és eleshetszJ Hajrá hajrá, Elizabeth.
Drága paapaya! Úgy tervezem, hogy folytatólagosan olvasom a történeted, azaz minden részt elolvasok, aztán kritikázom. Még nem kezdtem neki, de el kell mondanom, sokat várok a blogodtól – mert fanfiction, mert madhouse, mert rég olvastam jó fanfictiont – szóval remélem nem lesz csalódás J
Prológus:
Nézzük először is a helyesírási hibáid. Őszintén szólva nem figyeltem, viszont ez nem kerülte el a figyelmem:
- Boldog évfordulót, egyetlenem! - Simította meg az arcom Zayn.
- Neked is. Ezt ha jól tippelek nekem, vagy nekünk csináltad! - Vigyorogtam.
stb…
A simította, vigyorogtam, satöbbi kisbetűvel írandók. Sokáig én sem értettem, hogy van ez, és újra meg újra beleestem a hibákba, de ha sokat olvasol – KÖNYVET – és neten utánanézel, könnyen rájöhetsz a dolog titkára;)
Nem sok minden derült ki, és semmi nem ösztönzött arra, hogy folytassam a történeted. Muszáj legyen – főleg fanfictionnál -, hogy az ember az utolsó mondatával vágyat keltsen az olvasóban, amitől nem kattint egyszerre a piros x-re. Gonosz leszek, de én megtettem volna, ha véletlenül keveredek a blogodra.
Tényleg, kérlek, fogadd meg a tanácsomat! Ezt minden rosszindulat nélkül mondom, de itt, a blogok tengerében, ha egy fanfictionnal ki akarsz tűnni a többiektől, elmaradhatatlan, hogy vigyél bele izgalmat. Természetesen azt nem mondhatom, hogy sablonos, de attól nekem nem nyerte el túlzottan a tetszésemet.
Első:
Itt viszont úgy is találtam pár hibát, hogy nem kerestem. Semmi gond ezzel, megesik, ahogy mindenkivel. Velem is sokszor előfordul, hogy elkerüli a figyelmem, de ez nem vészes, a te esetedben legalábbis alig feltűnő, azaz ezzel minden rendben van.
Elmondanám ugyanazt, ahogy a prológusnál is – ahogy a magyartanárom mondja, csak azért, hogy nyomatékosítsak! – figyelj a kis- és nagybetűk használatára. ( Ahogy arra is, hogy mikor kell kitenni a pontos és mikor nem)
Kár tagadnom, directioner vagyok, és elmosolyodtam Zaynie babán, és Pezz babán. Ez a rész tetszett, teljes mértékben valósághű, azaz simán kinézem ezt Perrieből :D
Öteletes, hogy külön linket csatoltál Pezz szettjéhez, de figyelmeztetlek, hogy történetet írsz, nem képregényt, ami azt jelenti, hogy le kell írnod, nem megmutatnod. Igen, még akkor is ha nem tudod, vagy ha nehéz, mert egy írónak ez a dolga. ’De hát mások is csatolgatnak, sőt ők még képekben is kiteszik!’ – merülhet fel benned a mondat. Igaz, mi igaz, mások képben is kiteszik, ezért jó, hogy te csak ilyen kis linkes formában tetted. De azok a blogok vacakok, és sablonosak, amiktől nem illik tanulni egy felfelé törekvő bloggerinának. Könyvekből tanulj. Ott láttál valaha illusztrációt? Hangsúlyoznám: Semmi gond nincs azzal, hogy csatoltad a szettet, nekem tetszene, HA mellé leírtad volna magad is, nem csak említést teszel róla, hogy mint normális ember, van rajta ruha.
No, akkor most kicsit jönnek a nem tetszett részek, de ne ess kétségbe, semmi sem veszett el, csak várd ki a végétJ
Én annak a híve vagyok, hogy mindent jobb részletesen leírni. Akinek ez nem tetszik, majd átugorja, vagy bánom is én, de én csillogó szemekkel olvasom az olyan blogokat, ahol gyönyörű, szépen megfogalmazott és kerek mondatokkal ellátják a helyszín és a karakter belső világát. Célzok itt arra, hogy a paparazzo-s résznél én kicsit többet vártam volna. Tudom, hogy te nem vagy sztár, így felmerül benned a kritikám olvasása közben, hogy ’Mégis honnan a francból kéne tudnom mit éreznek ilyenkor a sztárok?’, viszont ha nem tudsz semmit, abba kell hagynod. Az írás – na, jó, a céltudatos, és a mások szórakoztatására, vagy nem szórakoztatására való írás – lényege, hogy átéld, és ezt az átélésed eljuttasd az olvasókhoz, akik ugyanilyen átéléssel merülnek el a világodban. Írhatod azt is, hogy, jaj de jó, amikor a paparazzik letámadnak, mert senki, ismétlem, senki az olvasóid közül nem tudja bizonyítani, hogy ez nem így van – bár elég valószínűtlen, hogy jó dolog. Szóval vártam volna, hogy leírd Perrie mély érzéseit, a folytonos küzdést a hírnév ellen, hasonlók.
Niall bekiabálása nagyon, de nagyon tetszett! Mondhatni Niall girl vagyok, és ez teljesen illet az én ír manómhoz.
Eddig hogy is mondjam, jó irányba haladt a történeted kisebb nagyobb hibákkal, de ezután azt hiszem, tényleg nem olvasnám tovább.
Nehéz elfogultnak lennem úgy, hogy szeretem Ariana-t de megpróbálok ettől eltekinteni. Egyáltalán nem volt valósághű. Nagyon, de nagyon nem.
Nem részletezem, mert fentebb megtettem, ugyanezt írbnám ide is, és annak semmi értelmét nem látom. Részletezni, bele akarok látni a lány lelkébe.
Hogy elmondjam, fanfictiont szerintem nehezebb írni, mint egy önálló történetet, mert itt meg kell tartani a szereplők tulajdonságait, hogy az valósághű legyen. A Pezz és Zaynie babás részen kívül néha úgy éreztem, nem is Perrie gondolataiba látok, Zayn pedig számomra egyáltalán nem volt valós.
A karaktereid jobban kidolgozhatnád, ez alatt pedig azt értem, mivel nem saját történetet írsz, hogy formáld őket olyanná, amilyenek. Ez a fanfiction értelme, feladata.
Még így a végére, mert nem bírom ki, hogy ne mondja el, hiába haragszol meg: én azt hittem, valami másfajta blogot olvasok. Azaz, Madhouse a címe, tehát nem is tudom miért de én arra számítottam, hogy végre egy elmegyógyintézetes, őrült blogot olvashatok.
Sajnálom, ha megbántottalak, nem állt szándékomba. Remélem, megfogadod a tanácsaid. Az út amit jársz nem rossz, csak azokat a gonosz kavicsokat kell elrúgni, amikben megbotolhatsz és eleshetszJ Hajrá hajrá, Elizabeth.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése